Kristályok: a természet által növesztett geometria

A kristályrendszer és a kristályhabitus szétválasztása

A kristályrendszer a szimmetriát és a kristálytani tengelyek geometriai kapcsolatait írja le. Az ásványtan hét rendszert ismer: triklin, monoklin, rombos, tetragonális, trigonális, hexagonális és köbös. Ezek nem hét különböző mintaalak. Egy kristály egy rendszerbe tartozhat, miközben többféle külső habitust mutat, attól függően, mely lapok fejlődnek erősebben.

A habitus az általános megjelenést írja le, például oszlopos, táblás, tűs vagy rostos formát. A kvarc a trigonális rendszerbe tartozik, bár a jól ismert kvarchasáb gyakran hatszög alakú körvonalat mutat. A pirit a köbös rendszerbe tartozik, de képezhet kockákat, oktaédereket vagy piritoédereket. Ezek a példák azt mutatják, hogy az élek megszámlálása kiindulópont a megfigyelésben, nem teljes azonosítási módszer.

Keressen növekedési teret és megszakításokat

A nagy, jól fejlett lapoknak általában van növekedési helyük. Zsúfolt kőzetben a szomszédos szemcsék akadályozzák egymást, ezért szabálytalan határok alakulnak ki akkor is, ha minden szemcsének rendezett belső szerkezete van. Egy üreg nyitott teret biztosíthat, de a szabadon álló kristály is egyenetlenül nőhet, ha a tápanyag az egyik oldalhoz könnyebben jut el, mint a másikhoz.

A hőmérséklet, az oldott összetevők vagy a folyadékellátás változásai zónákat, felületi lépcsőket és megszakadt növekedést hagyhatnak maga után. A zárvány olyan anyag, amely az ásvány fejlődése közben vagy után záródott be; értelmezése attól függ, milyen a kapcsolata a befogadó ásvánnyal. A kvarcon belül látható vonal nem automatikusan különálló ásvány, és egy látszólagos „fantom” körvonalat csak gondos megvilágítás után lehet magabiztosan leírni.

Különböztesse meg a lapokat, a hasadást és a törést

A kristálylapok a növekedés során alakulnak ki. A hasadás azt írja le, hogy az ásvány hajlamos bizonyos szerkezeti síkok mentén szétválni. A törés olyan felülettörés, amely nem a hasadási síkot követi. Mindhárom befolyásolhatja a minta körvonalát. A kalcit gyakran romboéderes hasadási töredékeket ad; ezeket nem szabad automatikusan teljes, természetesen nőtt romboéderes kristályként leírni.

A kvarcnak nincs hasadása, és jellemzően kagylós töréssel törik, ami íves, héjszerű felületeket eredményez. A földpátok gyakran két kiemelkedő hasadási irányt mutatnak, amelyek derékszög közelében találkoznak. A meglévő törésfelületek hasznos bizonyítékok lehetnek, de a minta szándékos eltörése ritkán ésszerű első vizsgálat. A növekedésre és az ásványi társulásokra vonatkozó értékes információ elveszhet ilyenkor.

Csoportok olvasása túlértelmezés nélkül

Az ikresedés két vagy több kristályegyed egy meghatározott kristálytani kapcsolatban való összenövését jelenti. A kristályok véletlen egymásba nőése nem elegendő bizonyíték. A gipsz fecskefarkú ikreket mutathat, míg egyes földpátok ismétlődő ikresedést mutatnak, amely megfelelő optikai vizsgálat során különösen hasznos. Kézi mintán ikerkapcsolatra lehet következtetni anélkül, hogy elegendő geometria látszana annak megállapításához.

Az aggregátumokhoz külön szókincs kell. A sugaras csoportok a középpontból kifelé terjednek; a druzy bevonatok sok kis kristályból állnak, amelyek egy felületet borítanak. A botrioidális anyag lekerekített, szőlőfürtszerű tömegeket alkot, gyakran sokkal kisebb belső egységekből felépítve. Ezek a leírások azt közlik, ami látható, anélkül hogy összetételre utalnának. A malachit, a hematit és más ásványok is alkothatnak lekerekített aggregátumokat.

A mexikói Naica óriási gipszkristályai inkább a tartós geológiai feltételek fontosságát szemléltetik, nem a kristálytan misztikus kivételét. A tudományos magyarázatok növekedésüket a vízkémiával és a megfelelő hőmérsékleti környezettel hozzák összefüggésbe. A barlangok veszélyes környezetek, nem alkalmi gyűjtőhelyek. Itt az értékük abban rejlik, hogy egy feltűnő forma hogyan vet fel ellenőrizhető kérdéseket.